Nemcsak kenyérrel él az ember...

A népi karácsonyi énekek, a betlehemes játékok, vagy a festői képzelet a legtöbbször úgy ábrázolják a kis Jézust, mint aki isteni volta ellenére egy szegény család gyermekeként látta meg a napvilágot, s akit a zimankós téli éjszakában állatok párás lehelete melenget.

Lukács evangélista szűkszavúan megjegyzi, hogy a galileai Názáretből a júdeai Betlehembe érkező József és Mária már nem talált helyet a vendégfogadó házban. Ez azzal magyarázható, hogy mások már jó előre lefoglalták a legjobb házakat, és a valószínűleg egyetlen vendégfogadót. Sokan voltak ugyanis olyanok, akiknek Józsefhez hasonlóan máshonnan kellett eljönniük az Augustus császár által elrendelt összeírás miatt Betlehembe.

József az északi országrészben, Galileában talált magának munkát: ácsmester volt Názáretben. Foglalkozása ha nem is tette gazdaggá, mindenesetre a tehetős középrétegbe sorolta. Ennél a rétegnél egészen a legújabb időkig szokásban volt Palesztinában, hogy az egyetlen szobából álló házban ember és állat együtt élt. Tekintettel azonban a szülésre, József igénybe sem vette a rokoni vendégszeretetet, hanem mert jól ismerte a környéket, a városka szélén, a legelők közelében választott egy nyugalmasabb helyet. Legalábbis erre látszanak utalni Lukács szavai: „Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt.” (Lukács 2,8)

Ezt a helyet európai festők hagyományosan különálló istállóépületként ábrázolták, s a magyar népi karácsonyi ének is „rongyos istállóról” beszél. A Palesztinát, s különösen Betlehemet jól ismerő egyházatyák (pl. Jusztinosz, Órigenész és Euszébiosz) azonban már a Kr. u. II. századtól egyöntetűen barlang-istállóról szólnak. Valóban, Betlehem mészkőben gazdag vidékén ma is vannak barlangok, ahová a pásztorok hideg éjszakákon beterelik a kecskenyájat. A betlehemi „Jézus születése” elnevezésű templom, melyet a hagyomány szerint Jézus születésének a helyén, a városka szélén emeltek a IV. században, egy ilyen barlangot foglal magában. (Érdekes, hogy az ortodox ikonfestészet a barlang-istálló hagyományát megőrizte.)

Állatok nemigen lehettek ebben a barlang-istállóban Józsefék ott-tartózkodásakor. Lukács ugyanis határozottan említi: a pásztorok éjszaka is „szabad ég alatt” őrizték a juhnyájat. Az evangélistának ez a megjegyzése viszonylag melegebb időre enged következtetni. Téves tehát a decemberi európai éghajlati viszonyok rávetítése Jézus születésének időszakára. Az állatok, az ökör és a szamár szereplése a népi karácsonyi énekekben és a festményeken utalás Ézsaiás könyve 1. részének 3. versére, amely így szól: „Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem”.

Összegezve az eddigieket, nem annyira félreértésekről van itt szó, hanem sokkal inkább arról, hogy a gyermekien naiv és kegyes képzelet miként színezte ki Lukács evangélista egyszerű, de tömör karácsonyi történetét. S bár József nem tartozott Izráel népének legszegényebb rétegéhez, s Jézus sok kortárs-kisgyermekhez hasonló körülmények között született meg, a hívők képzelete mégis érzékelni próbálta valamilyen formában azt a feszültséget, hogy Isten Fia szegényen jött hozzánk. „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus adományát, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Korinthus 8,9).

Amikor Hieronymus (Szent Jeromos) 385 után Betlehembe ment, egy december 25-én a Születés templomában a latinok számára mondott prédikációjában kifogásolta, hogy Jézus szülőföldjén nem találkozhatott Jézus születésének saját ünnepével. És ezt mondta: „Ma született számunkra az igazság napja!” Más szóval: Jeromos magával hozta Rómából a szokást, hogy december 25-én ünneplik az Úr születését. De nem elégedett meg az új dátum elfogadtatásával. A liturgia sem volt egészen a szíve szerint való, ő nem ámult el a pompás külsőségek láttán. Az Úr Jézus születéséről szóló igehirdetésében hangot adott haragjának: „Azzal a felkiáltással, hogy tiszteljük Krisztust, eltávolítottuk az agyagból készült jászlat, és egy ezüstjászolt tettünk a helyére. De számomra az, amelyet elvittek innen, sokkal drágább volt. Az arany és az ezüst a pogányokhoz illik; aki azonban ebben a jászolban született, megvetette az aranyat és az ezüstöt.”

Kolozs Nagy János